Megválaszolt anonim eseteink




Tisztelt Doktornõ!

A citológiám P2 lett, és az van még rajta, hogy elszarusodás. 24 éves vagyok, és mindenképpen szeretnék szülni 2 éven belül. Most olvastam egy lány levelében, hogy az orvosa azt mondta, hogy ha megmûtteti, utána biztos hogy nem szülhet. Ez igaz lehet????
Az elõzõ levelemet csatoltam a beazonosítás miatt, mert a Doktornõ kérdezte a citológiám eredményét és a koromat.


A problémám a következõ: a nõgyógyászom 18-as, azaz magas kockázatú HPV vírust állapított meg nálam, valammint látott egy csúnya méhszájsebet. A lehetõségek, amiket felajánlott: vagy megcsináljuk a mûtétet most, vagy várunk 3 hónapot egy újabb vizsgálatig, hátha a szervezetem leküzdi a vírust. Kérdeztem, melyiket javasolja, de egyik irányba se húzott, nekem kell eldöntenem. Én nem tudom, melyik lenne a jobb megoldás, illetve ha nem csináltatom meg a mûtétet, akkor hogyan segíthetnék a szervezetemnek a gyógyulásban? A Doktornõ mit javasol?

Elõre is köszönöm,

V. Dóra

2009-11-05

Kedves Dóra!
Az butaság, hogy egy ilyen mûtét után nem szülhetne.
Amikor indokolt igenis szükség van a mûtétre. És attól még gyönyörû babákat lehet világra hozni. Az Ön esetében én is várnék, akár fél évet is. Ha a citológiájában szerepel a P2 mellett a következõk közül bármelyik: ASC-US, LSIL, CIN1-HPV, HSIL, akkor fél éves immunerõsítõ kúrát javasolnék a gyógyulás gyorsítása érdekében. És a kúra befejeztével az új citológia és HPV-teszt birtokában dönteném el a további teendõket. Addig óvszeres védekezés ajánlott! És a legbiztonságosabb monogám kapcsolatban élni!
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornõ! Ön szerint mitõl lehet hüvelyégésem ha már elmúltak a szemölcseim. Nehéz megállapítani hogy a szemölcsök helyén van e az égés, ha igen az azért van mert még nem gyógyultam meg? Okozhat meddõsséget az alacsony rizikófaktorú HPV? Tud esetleg olyan módszert amivel megszüntethetem a hüvelyégést?
2009-11-04

Hüvelyégés lehet a szemölcsök helyének és környékének érzékenysége.
Nem ismert, hogy alacsony rizikójú HPV meddõséget okozna.
Mivel távolították el a szemölcsöket?
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!
22 éves lány vagyok!Másfél éve szenvedek a HPV vírustól 2008 augusztusában diagnosztizálták, a citológia papíron voltak elváltozások és egyértelmûen mutatta a HPV-t, elkezdtem szedni az Isoprinosine-t mert a doktor úr szerint ha a HPV-fertõzés mellett citológiai elváltozásom is van szedni kell nagyobb dózisban!
megcsináltuk az elsõ HPV tesztet pozitívan jött vissza magas kockázatú 52 és 68 számmal! ezútán újabb gyógyszeres kezelés jött + a hüvelybe is helyezett valamiféle gyógyszert! eltelt 3hónap újra megcsináltuk a HPV tesztet teljesen ugyanaz jött vissza, mint az elsõnél! Itt történt egy orvosváltás, az új orvosom minden eredményt átnézett megvizsgált, és megállapította hogy méhszájsebem van nagyon csúnya, amit azonnal fagyasztani kell, ez meg is történt 2009 májusában! adott kúpot, és mondta, fél év múlva menjek vissza! most õsszel mentem kontrolra levettük a HPV tesztet, és ugyanúgy magas kockázatú pozitív eredmény született! azt mondta az orvos, meg kell mûteni, és utána várhatóan negatív lelet fog visszajönni! De hozzátette a mûtét kockázatát,de én úgy döntöttem csinálja meg, mert rengeteg fórumot olvastam róla, és több hölgy is írta hogy utána egészséges babát szült és elmúlt a baja!
Mikor mondtam a doktor úrnak, hogy akkor szeretném megcsináltatni a mûtétet, azt mondta szó sem lehet róla, ö átgondolta, és ha megcsinálja akkor biztosan nem szülhetek...
most pedig itt vagyok 3db ugyan olyan rossz eredményû lelettel, rengeteg gyógyszert beszedtem és semmi javulás nincsen, és nem tudom mi a megfelelõ lépés!!
Segítségét szeretném kérni,hátha tud nekem valami biztatót mondani vagy valamilyen megoldást! Válaszát elõre is köszönöm! Anita

2009-11-04

Kedves Anita!
Milyen a citológiai eredménye a HPV mellett? LSIL, ASC-US, ASC-H, H-SIL?
Mennyi ideig és milyen dózisban szedte az Isoprinosine?
Minden HPV-tesztnél mindig ugyanaz az 52, 68-as voltak jelen? Ezek fontos információk lennének!
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornõ!
Itt ismét Zsuzsanna28.
Elõször is köszönöm szépen gyors válaszát.
Természetesen az én eredményeim azóta folyamatosan negatívak (évente többször járok ellenõrzésre).
Még annyit szeretnék kérdezni, hogy Budapesten hova fordulhatunk, talán azt könnyebben meg tudnánk oldani, mint az ajánlottakat, illetve e vizsgálat a férfiaknál a méhnyakrákot okozó vírusfajtát mutatja-e ki?!
(Ha jól tudom, van a kevésbé veszélyes, a nemi szerv bõrén szemölcsöket okozó vírus, illetve a méhnyakrákot okozó.)
Elõre is köszönöm szépen ismételt válaszát!
Üdvözlettel: Zsuzsanna28

2009-11-04

Kedves Zsuzsanna!
Ezen a honlapon a HPV-Centrum ablaknál Budapestnél a kék pöttyre kattintsanak, és megjelennek a Körúti Orvosi Centrum adatai. Itt kell idõpontot kérni. Itt nemcsak a magas rizikójú, de az alacsony és nem besorolt (NA) típusú HPVre is tesztelnek.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!

A problémám a következõ: a nõgyógyászom 18-as, azaz magas kockázatú HPV vírust állapított meg nálam, valammint látott egy csúnya méhszájsebet. A lehetõségek, amiket felajánlott: vagy megcsináljuk a mûtétet most, vagy várunk 3 hónapot egy újabb vizsgálatig, hátha a szervezetem leküzdi a vírust. Kérdeztem, melyiket javasolja, de egyik irányba se húzott, nekem kell eldöntenem. Én nem tudom, melyik lenne a jobb megoldás, illetve ha nem csináltatom meg a mûtétet, akkor hogyan segíthetnék a szervezetemnek a gyógyulásban? A Doktornõ mit javasol?

Elõre is köszönöm,

V. Dóra

2009-11-04

Kedves Dóra!
Kérem, írja meg, hogy milyen a citológiai eredménye (ASC-US, LSIL, HPV-CIN1, ASC-H, HSIL) és hogy Ön hány éves.
Így tudnék csak tanácsot adni.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!
A következõkben szeretnék információz kérni:
Korábban magas kockázatú HPV-m volt, amelynek a vége sajnos mûtét lett. Partnerem mellett szeretném biztonságban tudni magam (már amennyire lehet), így - ha õ is egyetért majd - szeretném, ha részt venne egy HPV-szûrésen.
Kérdésem, férfiaknál ez hogyan, hol lehetséges (miskolciak vagyunk), illetve automatikusan kérhetõ-e, valamint milyen költséggel jár?!
Válaszát elõre is köszönöm!
Zsuzsanna28

2009-11-03

Kedves Zsuzsanna28!
Elõször azt is tudni kellene, hogy Ön HPV negatív-e.
Ha még hordozza a vírust, akkor megfertõzheti leendõ partnerét. Akkor lehet csak biztos, hogy a mûtét tökéletes volt, ha utána egy HPV teszttel negatív eredménye született.
Férfiaknak Nyíregyházán Dr. Együd Katalint vagy Debrecenben Dr. Bálint Ágnest tudnám ajánlani, mint bõrgyógyászokat HPV-tesztelésre. A teszt maga 5.500 FT, és kérni kell.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornõ!
Segítségét és véleményét szeretném kérni az alábbi problémámmal kapcsolatban.
Megismerkedtem egy nõvel, akivel eljutottunk arra a szintre, hogy szexuális életet éljünk. 2 éve HPV 16 és 18-as vírust diagnosztizáltak nála. Valószínû, a szexuális együttlét során én is megfertõzõdnék a vírussal, ahogy olvastam óvszer használata esetén is. Mit tanácsol az ilyen helyzetekre? Kérdésem még az lenne, ha egy férfi megfertõzõdik a vírussal azt egész élete során tovább adja (adhatja) azon nõknek akikkel szexuális kapcsolatot létesít?


2009-11-02

A hölgy gondolom jár nõgyógyászati rákszûrésre. Tehát a legutóbbi lelete (1 éven belüli) alapján lehet tudni, hogy fertõzött-e még. Ha igen, akkor ön elkaphatja tõle a vírust, és a mint férfi fõleg hordozójává válik. Így amíg nem lesz Ön HPV negatív (ami lehetséges), addig fertõzheti az összes partnerét. Ez a két típus a legonkogénebb, leggyakrabban daganatot okozó vírus. Legyenek körültekintõek, ha már tudnak róla.
Az óvszer mindenképp ad valamennyi védelmet, ha nem is tökéletes.
De remélhetjük azt is, hogy ez a hölgy már nem is vírushordozó (tehát HPV teszttel negatív). Akkor nincs mitõl tartani.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Ha van tünet (esetemben a hugycsõ nyílásomnál szemölcs) akkor jól tettem, hogy (lakóhelyemnek megfelelõ) az urológiai klínikára bejelentkeztem, hiszen ezt le kell mûteni, persze ezt elõzetesen a nõgyógyászom javasolta?? Félek ettõl a dologtól.... és mikor lehetek igazán felszabadult valakivel, úgy értem testileg??? köszönöm, edit
2009-11-02

Kedves Edit!
Mindenképp el kell távolítani a szemölcsöt, amennyiben az az. Tehát egy hozzáértõ urológust vagy nemigyógyászt javaslok ennek eldöntésére.
Ha 2-3 hónapig nem újul ki a "leszedés" után a szemölcs, akkor gyógyultnak tekinthetõ. Addig fertõzõ. HPV-teszttel is meg lehet vizsgálni, hogy melyik típus okozza a kinövést, majd a "mûtét" után egy újabb teszttel lehetne ellenõrizni, hogy valóban megszabadult-e a vírustól (HPV negatív lesz-e).
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Még azt elfelejtettem megkérdezni hogy az Isoprinosine szedése után lehet e gyereket vállalni vagy várni kell míg kiürül a szervezetbõl?
2009-10-31

Az Isoprinosine hamar kiürül a szervezetbõl. Immunerõsítõ hatása még megmarad, de már lehet babát vállani.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktor Nõ!
A nõgyógyászom HPV 4x-es pozitivitásra (2 LR, 2 HR) típus Isoprinosine-t írt fel immunerõsítésre. Most 2x2-esével kell ezt szednem 25 napig, és azt mondta 3 hónap múlva menjek vissza és akkor újra citológia+HPV vizsgálat. Most kicsit tanácstalan vagyok, mert az oldalon azt olvastam, hogy legalább fél éves immunerõsítés kellene és ráadásul más ritmusban. Rákérdeztem a nõgyógyásztól, de azt mondta, hogy ez elsõ löketnek jó így, mert ha 3 hónap múlva nincs javulás (P3 citológia volt 2.-ra HPV-vel -LSIL-lel-) mûteni kell (én ettõl nagyon félek). Nem tudom a 3 hónap után mire számíthatok? Vagy hogy ilyen hamar visszarendelt az az én megnyugtatásomra lenne? Mert a tavalyi petefészek mûtétem (ami életem elsõ mûtétje volt) nagyon megviselt és ezt õ nagyon jól tudja is. És most is a babavállalástól tartok leginkább, hogy mikor lehet így. Illetve az oltást javasolható-e így nekem és mikor (akár most is elkezdhetem beadatni vagy várni kell míg "negatívvá" válok?
Válaszait elõre is köszönöm!
Nusi

2009-10-31

Kedves Nusi!
LSIL nem jelent mûtéti indikációt.
A tapasztalatok alapján 3 hónap alatt nem lehet ebbõl az eredménybõl teljesen HPV negatívvá válni. Ez az Ön esetében kb 6-12 hónap lesz. Persze a citológia hamarabb javulhat.
Javaslatom: Mûtét nem! Immunerõsítõ 55 kg fölött 3X2 tabl naponta, 55 kg-ig vagy gyomorpanaszok esetén 2X2 naponta 2 hétig, majd 2 hét szünet. Ezt 6X ismételni (fél évig). Utána egy citológia (rákszûrés) és HPV-teszt. Ez még mutathat HPV pozitivitást. Ha HPV-pozitív marad (bár 2 HPV-nek már illik eltûnnie), akkor 1 hónap pihenõ után lehet még egy 3 hónapos kûra a fentiek szerint. 12. hónap végén kontroll citológia, és HPV-teszt.
Babavállalást javaslom elhalasztani a gyógyszerszedés utánra.
Oltás csak HPV negatív esetben hatásos.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Kedves Doktornõ!

Írtam Önnek anonym 2 nappal ezelõtt.
Nem tudom megkapta-e a levelem,mert ha nem akkor újra küldeném.Vagy jobb ha itt teszem fel a kérdésemet?

Köszönettel.Egy aggódó anyuka.V.né.Hajni.

2009-10-30

Kedves Hajnalka!
A válaszaimat az anonym levelezésben küldtem el Önnek.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna