Megválaszolt anonim eseteink




Tisztelt Doktornõ!46-éves férfi vagyok, akit 5 éve nyomaszt a HPV mentálisan fertõzõ hatása. Nagyon örültem, amikor rátaláltam erre az oldalra és még jobban fogok örülni egyszer, ha majd nem kell ide írnom, másrészt, ha a férfiak is -ha arcot nem is,de - virtuális testet öltve keresik a felelõsségüket és a közremûködés lehetõségét ezen a boldogságromboló és életveszélyes területen. Rögtön megjegyezném, hogy nagyon fontosnak tartanám, hogy a férfiak szûrését is megoldanák legalább megyeszékhely szinten! Ugyanis, ha valaki el is jut az elhatározásig, lehet, hogy elmismásolja a távolság miatt.
Egy 2005-ös kapcsolatom következményeként tettem szert erre a plusszra:( . Egy, a férjétõl különélõ 3 gyermekes anyukával szerettük egymást. A test jól érezte magát,de a lélek nem. Végül a család gyõzött és talán ez így is volt a legjobb. Két héttel az utolsó együttlétünk után kaptam a Hölgytõl egy telefont, hogy nézessem meg magam, mert nála elváltozások vannak. Tudni kell, hogy a férjnek szintén volt kapcsolata és a nehéz döntések idõszakában végül egyszer a második helyre szorultam. Tehát õ is megfertõzhetett minket. Az orvosom szerint, ha a férfi kisértésbe esik anus tájékon és persze óvszer nélkül, akkor könnyen összejöhet a HPV fertõzés.
Megcsináltattam a tesztet és sajnos pozitív lett, mégpedig olyan fajta, ami a nõknél rákot okozhat.
Nem értem, hogy ha mi férfiak is elkaphatjuk, hordozói lehetünk ennek a vírusnak, akkor miért foglalkoznak velünk ugyanolyan súllyal, mint a nõkkel. Hiszen valószínûleg mi fertõzzük õket tovább.
Avatott szemek esetleg meg tudják állapítani a fertõzöttséget külsõ jegyek alapján, de nekünk férfiaknak nem okoz fájdalmat, vagy egyéb gondot és féként nem kell (remélem!) kés alá feküdni, mint a nõknek. A tudat, hogy megfertõzhetek valakit, nagyon nyomasztó és még az ismerkedésbe is hátráltat, mert ott lappang a tudat, hogy elõbb-utóbb elõ kell állni a problémával. E bevezetõ után az lenne a kérdésem, hogy van-e esély kigyógyulni ebbõl, vagy most már egész hátralávõ életemben támogatnom kell a gumi ipart.
Várom szíves válaszat!
Üdvözlettel:
András

2010-01-07

Kedves András!
Válasz a "Javított kiadásnál".
Üdv. RZs
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornõ!
19 éves lány vagyok és p3 asc-us lett a citoligiám plusz kevert baktérium.
Kaptam dalacin kúpot és az orvosom azt mondta hogyha még egyszer p3 lesz akkor mütét.Ennyire roszz a helyzet hogy mûtét szükséges?Nagyon félek.Még azt is mondta hogy akár még rosszabb eredmény is lehet(p4)
Ezt azért nem értem mert a feltárásnál ép hám,atypia nem észlelhetõ.
Nagy a baj?Ebõl lehet rák?
Köszönöm a választ.Kitty.

2010-01-05

Kedves Kitty!
ASC-US NEM mûtéti indikáció!!!!!
Fõleg úgy, hogy nem tudjuk, hogy mi okozza valójában. Lehet, hogy csak a bakteriózisa miatt van. Az meg gyógyítható.
Ha lenne magas rizikójú HPV-je még akkor sem javasolt a mûtét azonnal. Fõleg nem 19 évesnél! Gyógyszeres terápiát szoktunk javasolni. Csak 2 éve fennálló, nem gyógyuló, magas rizikójú HPV-vel való fertõzés esetén konizálunk.
Lehet, hogy érdemes lenne felkeresnie egy másik nõgyógyászt a Dalacin kúra után, akár az egyik HPV-CEntrumot, ahol jobb tanácsokkal látnák el.
Ott a legutóbbi citológiai mintavétel után 2 hónappal nézzenek egy újabb kenetet. Ha ismét ASC-US lesz, akkor (ingyen) HPV-teszt javasolt. Ha magas rizikójú lesz az eredmény, akkor tablettás immunerõsítéssel gyorsíthatják a gyógyulást.

Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!

Azt szeretném megkérdezni, hogy a HPV-nyálkahártyafertõzés a vírusok esetleges szervezetben való szétterjedése révén elõbb-utóbb óhatatlanul megjelenik a szájüregben is? Vagy a fertõzést csak lokálisan lehet elkapni és így az elsõdleges nemi szervek kontaktusa és fertõzõdése esetén a szájnyálkahártya ill. a végbél még egészséges maradhat?

Köszönettel:

I.

2010-01-05

Kedves I.!
Jelen tudásunk szerint a nyálkahártyára került HPV egy hámsérülésen keresztül okozhat csak fertõzést. Tehát kontaktus útján terjed. Közösülésen kívül törléssel (WC papír, törölközõ), petting és elõjáték során azonban sok helyre eljuthat a HPV a nemiszervrõl.
Ha ezeket kizárta, akkor a végbél és szájnyálkahártya nem fertõzõdhet.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Kedves Doktornõ, november 20.-án írtam Önnek miután kézhez kaptam P3-as cytológiai leletemet. Idõközben megérkezett a HPV teszt eredménye is és sajnos magas rizikófaktorú 16-os vírust mutat. Nagyon megvisel az egész, számomra még most is érthetetlen hogyan és miként fertõzödtem meg, mert szinte minden ellene szól, de ez most már lényegtelen. Ma jártam a nõgyógyászomnál és szeretett volna csinálni egy második cytológiai tesztet, de megállapított egy enyhe hüvelyi fertõzést is (novemberben még azt mondta annyira tiszta a hüvelyem hogy ritkán látni ilyet...) és tisztítókúra gyanánt 10 napig gyógyszert ill. kúpot kell szednem. Azt szeretné ha "patyolattisztán" mennék következõ alkalommal hogy kizárjunk minden olyan tényezõt ami befolyásolhatja a következõ cytoloógia eredményét. Immunerõsítõként svédcseppet, bérescseppet és egyéb vitaminokat javasolt, de semmilyen vényköteles gyógyszert nem írt fel. Ön ezt helyesnek tartja? Ön szerint ha a következõ cytológiai eredményem szintén P3 vagy annál rosszabb lesz indokolt már a mûtét? Annyira el vagyok keseredve, 27 éves vagyok és még nem szültem. Kérem segítsen! Nagyon köszönöm elõre is tanácsát! Üdvözlettel, Eva
2010-01-04

Kedves Éva!
Kérem írja meg a "Nem engedélyezem" levelezésnél a következõket:
P3 mellett mi szerepelt a leletén: ASC-US, LSIL, ASC-H, HSIL? Ha nincs rajta, kérem tudja meg! Más a teendõ a különbözõ esetekben.
Milyen hüvelyi fertõzést állapított most meg a nõgyógyásza? Mit kell szednie 10 napig, és milyen kúpot hazsnál?
Van-e jelneleg partnere?
Hány volt eddig életében?
Hogyan védekezik?
Ezek isemeretében tudnék segíteni.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Elõször is boldog új évet!

Tisztelt Doktornõ!
Én írtam a 2009.12.17-i levelet.
Megjött a rákszûrés eredménye, P2, de gyulladásaim vannak. Ilyenkor mi a teendõ?
Így, hogy fertõzött vagyok hpv-vel vállalhatok mostanság gyereket?
Nem fog megfertõzõdni?
Illetve a másik gondom az, hogy kiváltottam az iso... nevû gyógyszert szedtem 2-3 napig, de olyan rosszul voltam tõle, hogy nem tudom tovább szedni- egyébként semmiféle gyógyszert nem szoktam beszedni.
Van esetleg valami alternatív immunerõsítõ- akár másik gyógyszer vagy valami készítmény?
Válaszát nagyon várom.
Köszönettel: T.M

2010-01-04

Kedves TM!
Önnek is kívánok minden jót 2010-re, egészséget és kisbabát!
Örülök, hogy P2 lett az eredménye, így ezek a HPV-k még nem okoznak rákelõtti betegséget.
Ugyanakkor pontosan milyen gyulladásokat írt le a citológiai lelete?
Mert ezt kezelni kellene.
Az Isoprinosine okozhat kellemetlen panaszokat, ilyenkor csökkenteni szoktuk a dózist napi 2X2-re vagy 4X1-re. Próbálja ki mindkettõt, és amelyik beválik, annál maradjon. Ez alatti dózisban nem elég hatékony. Ha nem megy, akkor ne szedje. Sajnos más immunerõsítõrõl nem tudok biztosat, hogy segítene eltûnetteni a HPV-t.
A vírustól hamarabb megszabadulhat, ha fél évig óvszeresen védekeznek, ugyanis valószínûleg a párja is fertõzött, és így ide-oda passzolgatják a vírust. Én ezután a fél év után javasolnám a baba-projektet. Azaz nyártól, ha a citológiája jó lesz akkor is.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornő!A páromnak p5-volt a vizsgálati eredménye.Megműtötték,kivették a méhét.A szövettanál rákossejtet is találtak.Azóta már 2-szer is kellet műteni egyszer méhcsonkon volt valami ,most meg cisztát találtak nála.azóta is szexelünk,kérdésem ,hogy ha én mással is létesítek kapcsolatot átadhatom neki is valamit mivel a páromnak ilyen gondja volt ,vagy én is fertőzhetem esetleg újra?
2010-01-04

Kedves Érdeklõdõ!
Logikus kérdéseket tett fel, melyekre meg is válaszolt.
Igen, ha mással létesít kapcsolatot, akkor megfertõzheti õt, mert valószínûleg HPV okozta rákos elváltozása volt a jelenlegi partnerének, és Ön nagy valószínûséggel hordozó. Ez azt is jelenti, hogy Ön újra fertõzhette/ újra fertõzheti a mostani partnerét is. A mûtét/ek után javasolt emiatt legalább fél/ egy évig a konzekvens óvszeres védekezés.
Lehet, hogy érdemes lenne Önt megvizsgálni.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornõ!

Sajnos HPV-m van, magas rizikófaktorú(18,16)a jövõ héten lesz rákszûrésem, mert az orvos szerint ez indokolt, illetve írt fel immunerõsítõ gyógyszert is. Minimum fél évig óvszer használata javasolt.
A kérdésem az, ha rossz lesz a rákszûrés eredménye, utána vállalhatok-e gyereket, mert állandó nõgyógyászati gondjaim vannak, és már elegem van.
Nem akarom, hogy állandóan farigcsáljanak utána.
Arra gondoltam, hogy a szülés után kivetetem a méhemet, és akkor nincs több gond.
Ön szerint a babának lehet valami baja, ha mégsem múlik el a HPV?
Hallottam olyasmirõl is, hogy ez a vírus sohasem tûnik el a szervezetbõl.

Válaszát köszönöm.

2009-12-17

Kedves Érdeklõdõ!
A teendõket a rákszûrés eredménye határozza meg. És hogy milyen panaszokkal küzd évek óta, ahogy írja. A méhét preventív nem érdemes kivenni. Az is lehet, hogy csak alig, vagy egyálatlán nem okoz sejtelváltozást még a HPV. Én arról nem olvastam még, hogy ne szabadulhatnánk meg ettõl a vírutól. Sõt 1-2 év alatt magától is megoldódhat ez a fertõzés, mert az immunrendszer leküzdi.
Majd írja meg a citológiai eredményét, akkor tudnék pontos tanácsot adni.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuszanna


Tisztelt Doktornõ!
25 éves vagyok, tavaly októberben állapítottak meg nálam HPV 18 fertõzést két LSIL-CINI citológia után. Februárban és most decemberben már teljesen negatív volt a rákszûrési eredményem, az utolsót a mai nap tudtam meg. Az orvosom csak annyit javasolt, hogy 6-12 hónap múlva ismét nézzük meg, mást nem mondott.
Létezik hogy a vírus eltûnt a szervezetembõl vagy csak jelenleg nem okoz semmilyen problémát? Ha eltûnt a szervezetbõl a vírus, akkor a páromtól vissza tudom kapni?
Válaszát elõre is köszönöm!

2009-12-16

Kedves Érdeklõdõ!
Nagyon is lehet, hogy eltûnt a vírus szervezetébõl! Ezt egy HPV-teszt tudná pontosan megmutatni. Annyi viszont biztos, hogy ha Önben is van, akkor sem okoz betegséget, mert az immunrendszere kordában tartja. Valóban elég 6-12 havonta egy kontroll.
A párjától vissza tudja kapni, ha õ még hordozó. Ezt meg lehet nézni szintén a HPV-teszttel.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!
Nemrég egy 2mm-es daganatot távolítottak el a méhnyakból. Az orvos szerint majdnem bztos, hogy hpv fertõzés miatt lehetett ez az elváltozás. Ön szerint mennyi idõnek kell eltelnie, hogy ilyen eredménye lehet a rákszûrés-szövettan vizsgálatok sokaságának? Azt is szeretném megkérdezni, hogy ez a vírus okozhat pattanás-szerû hólyagokat is? Nekem sajnos a belsõ combomon és a hónaljamban is vannak ilyen "pattanások". A bõrgyógyász adott rá krémet, de nem használt. A terhességem alatt szinte teljesen elmúlt, de a szülés után ismét visszatért. Okozhatja ezt a vírus valamelyik fajtája?
Köszönettel: Dóra

2009-12-15

Kedves Dóra!
Valóban daganatot távolítottak el, vagy csak rákelõtti elváltozást? Nem mindegy!
Mi volt a pontos szövettani eredméyne a kivett darabnak?
A pattanás szerû hólyagok nekem inkább molluscumnak tûnnek az elmondása alapján. Ezt is vírus okozza és fertõzõ. Jó lenne, ha megmutatná egy másik bõrgyógyásznak is, aki adna rendes terápiát rá. De lehet, hogy más jellegû az elváltozás, de ezt így interneten egy röpke leírásból nehéz megállapítani.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornõ!
HPV-szûrésen LR 6-os és 11-es típust tipizáltak. Kérdezem, hogy amennyiben a barátnõmnél is ilyet találnak, az járhat-e rákos megbetegedés kockázatával?
Köszönettel

2009-12-15

Kedvs érdeklõdõ!
A 6, 11 típusok az alacsony kockázatúak közé tartoznak, és a nemi szerveken nem tudunk róla, hogy rákos megbetegedést okoznának. Szájüregi rákokban azonban már kimutatták õket. Ezek a betegek azonban nemcsak HPV-fertõzöttek voltak, hanem dohányosok és tömény alkohol fogyasztók is.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!

2 rákszûrés eredménye lett kedvezõtlen, közben volt egy hpv tesztem, amely 16-os hpv vírust állapított meg. Múlt héten LEEP mûtétem volt, azóta érzékeny a terület, és folyásom van, ami tiszta, de zavar, hogy természetes-e.
A másik kérdésem, hogy a nõgyógyászom szerint nagy valószínûséggel épben történt a kimetszés, ha ez lesz a szövettani eredmény milyen kezelést javasol? A HPV 16 valószínûleg ettõl a mûtéttõl még nem tünt el.?

2009-12-14

Kedves Érdeklõdõ!
Úgy érzem ebbõl a levelébõl, mintha valamit folytatna. Írt már korábban is nekem? Sajnos nem azonosítja be magát, tehát nem tudom mik az elõzmények.
Erre a válaszom ennyi lehet:
A terület lehet érzékeny és folyása is lehet. De ezt a mûtétet végzõ orvosnak kell kontrollálnia (a fájdalom és folyás idõtartamát, jellegét és a minõségét).
A szövettan fontos lesz, mert az mutatja meg, hogy hol tartott a rákelõtti állapota. Hogy a HPV ott van-e még a sejtjeiben, azt egy HPV-teszttel lehet megállapítani (mûtét után ingyenes, és leep után 6 héttel lehet végezni).
Ha ez pozitív lesz, akkor 6 hónapig Isoprinosine kezelés javasolt kúra szerûen (ld a Mi a megoldás ablaknál).
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna