Megválaszolt anonim eseteink




TISZTELT DOKTORNÕ! ÉN 28 ÉVES VAGYOK KÉRDÉSEIMMEL, MÁR NEM ELÕSZÖR FORDULOK, ÖNHÖZ,ÉS EDDIG MINDIG HASZNOS TANÁCSOKAT KAPTAM ÖNTÕL ÉS VÁLASZAIVAL MINDIG MEGNYUGTATOTT. MOST ISMÉT ÖNHÖZ FORDULOK SEGITSÉGÉRT. TAVALY NOVEMBERBEN,TERHESSÉGEM ELELYÉN, DERÜLT KI HOGY HPV FERTÕZÖTT VAGYOK ÉS SAJNOS KÉT MAGAS KOCKÁZATÚ 16,18 AS.TERHESSÉGEM ALATT RENDSZERESEN ÉLENÕRIZTÉK A CYTOLÓGIÁT AMI ELÕSZÖR P3 LSIL CIN 1 LETT MAJD GYÓGYSZERES KEZELÉS UTÁN MÁR P2 P3 ÁPRILIS ELEJÉN PEDIG P2 UTÁNNA AZT MONDTA A DOKTOR ÚR HOGY MAJD A SZÜLÉST KÖVETÕ 6 HETES KONTRÓL VIZSGÁLATON VESZI LE ISMÉT A CYTOLÓGIÁT, AMINEK TEGNAP JÖTT MEG AZ EREDMÉNYE ÉS EZ ÁLLT BENNE P3 AGUS MOST EZEK UTÁN TANÁCSTALAN VAGYOK MERT ELÕSZÖR AZT MONDTA AZ ORVOSOM HOGY MINDEN FÉLE KÉPPEN CONISACIOT AJÁLJA MERT MIVEL SZOPTATOK EZÉRT NEM LEHET AZ IMMUNERÕSITÕT SZEDNEM AZUTÁN PEDIG AZT MONDTA HOGY MENJEK BE A KÓRHÁZBA EGY KONZILIUMRA ÉS HA OTT AZT TANÁCSOLJÁK HOGY NEM SZÜKSÉGES MÉG A MÛTÉT AKKOR IMMUNERÕSITÕ TABLETTÁT IR FEL, AMIT SZOPTATÁS ALATT IS LEHET SZEDNI ÉS UTÁNNA CSINÁL MÉG EGY CYTOLÓGIÁT ÉS ANNAK AZ EREDMÉNYE ALAPJÁN FOG MAJD DÖNTENI KÉREM SEGITSEN NEKEM MI LENNE A JÓ MEGOLDÁS A MÛTÉT VAGY A GYÓGYSZERES KEZELÉS MERT MÁR TELJESEN TANÁCSTALAN VAGYOK 3 GYERMEKEM VAN, ÉS GYÓGYULÁSOM ÉRDEKÉBEN MINDENT ELSZERETNÉK KÖVETNI KÉREM SEGITSEN NEKEM, VÁLASZÁT ELÕRE IS KÖSZÖNÖM. TISZTELETTEL, ANDREA
2010-10-08

Kedves Andrea!
Az AGUS mellé volt még valami írva? Pl AGC-NOS, ez a kevésbé veszélyes.
AGUS-nak valóban konizációs indikációja van Európában, de mivel a szülés utáni 6. héten nézték a citológiát, az még false pozitív eredmény is lehet akár, és így fölösleges riadalmat kelthet. Én mindenképp várnék egy szülés utáni 4. hónapos eredményt is, és annak birtokában döntenék a mûtétrõl.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt doktornõ!
Én egy 19 éves lány vagyok aki nagyon elvan keseredve 1éve járok rendszeres nõgyógyászhoz. azzal az indokkal hogy szeretném a rákszûrést megcsináltatni meg a fogamzásgálót ki íratni akkor derült ki hogy nagyfokú gyúlagásom van. Majd késõbb condylomák jelenkeztek ,épp tegnap voltam az orvosnál és újabb szûrésre küldött ami HPV gyanúja miatt!A jelenlegi párommal vesztetem el a szüzeségemet neki semmi panasza sincs akkor neki el kel mennie szürésre? És ha bebizonyosodik hogy rákom van attól független lehet gyerekem?

Köszönöm szépen mielõbbi válaszát:
Enikõ

2010-10-07

Kedves Enikõ!
Nincs rákja, hisz még csak HPV-gyanút állapítottak meg - ezt is valószínûleg a condylomák miatt.
A gyulladást is és a szemölcsöket is valószínûleg a jelnlegi párjától kapta el. Nála nem feltétlen kell, hogy a tünetek jelentkezzenek. Õt vizsgálta már valaki? Mert jó lenne!
A szemölcsöket el kell távolítani, utána még 2-3 hónapig nem ajánlatos szexuális életet élni, mert ha kiújulnak a szemölcsök, akkor ide-oda fertõzik majd egymást. A HPV egy szexuálisan terjedõ betegség, gyógyításához is kell kezelni mindkét félt.
És természetesen ettõl még lehet kisbabája 🙂 !
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Tisztelt doktornõ!
A páromat még nem vizsgálta meg senki. Kérdeztem az orvosomat hogy ajánlaná hogy meg vizsgálják. Erre ezt felelte hogy ha nincs panasza akkor nem kell meg vizsgálni!! De ön javasolja akkor hova kellene mennie és milyen panasszal? A szemölcsök már el tûntek ecsetelés során, jövõhéten hétfõn kell mennem a HPV szûrés eredményért.Le írom pontosan mi volt az utolsó leletemen:
Kenet minõsége:Megfelelõ
Kenet értékelése:Egyéb hámelváltozások
Fertõzés jellege:Królos flóra
Hámelváltozások-Laphám:HPV gyanú/LSIL
Papanicolau dg.:P3
Erre mondta a doktornõm hogy ami meg fertõzött sejteket kell ki mûteni!
Talán orvost kéne váltanom?
Ha meglesz a HPV szûrés eredménye akkor minden féle képen írok. Nagyon szépen köszönöm a válaszát nekem nagy sokat jelentett.
Várom mielõbbi válaszát!
Köszönettel: Enikõ
Szép napot doktornõ meg van a HPV szûrés eredményem:pozitív és magas kockázatú 51 és 31-es lett. És ez konkrétan mit jelent?Írt fel az orvosom Isorpinisne gyógyszert nekem és a páromnak! Megint meg kérdeztem az orvosomat hogy a páromnak el kell-e mennie vizsgálatra és azt felelte ha nincs panasza nem. Én már végkép nem értem!!Decemberben kell vissza mennem hogy megint el végezze a cytológiát és ha megint P3 lesz akkor azt mondta hogy megkel mûteni. Én azt nem értem miért kell ilyen sokáig húzni halasztani!!??
Elnézést kérek hogy mindig kérdezek és zavarom önt de az orvosom semmirõl nem tájékoztat

Köszönettel:Enikõ

Várom mielõbbi válaszát
Kedves Enikõ!
A párját is meg kellene vizsgálnia egy nemigyógyásznak (olyan bõrgyógyász, akinek ez a specialitása).
Az LSIL + magas rizikójú HPV miatt kell szednie 6 hónapig az Isoprinosine-t (3X2 tabl/nap 2 hétig, majd 2 hét szünet, ezt 6X ismételve). A párjának csak akkor kell szednie, ha nála is van elváltozás (akár mikroszkópikus). Óvszer mindenképp kötelezõ fél évig a szexuális együttlétekkor, és ha van szemölcs, akkor NO szex, amíg 2 hónapig nem tünetmentes (azaz nem újulnak ki a a kinövések).
Fél éves gyógyszerszedés után kontroll. Ha negatív lesza tesztje, akkor gyógyult, de a partnerének is kell egy HPV-tesztet végezni. Amíg mindekette nem negatívok, addig kell az óvszert használni. Ha marad az egyik HPV, akkor 1 hónap szünet után még 3 hónappal meg kell hosszabítani a gyógyszerszedést. Mûtátet 19 évesen NEM javaslunk, fõleg nem LSIL-nél!!!!
Javaslom Önnek a a II. Nõi Klinika HPV-Centrumát (Budapest), ahol korrekt kezelést kaphat, partnerének pedig a www.korutiorvosicentrum.hu honlapot, ahol kérhen idõpontot a HPV-Centrumban dolgozó nemigyógyászokhoz.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!

27 éves, 13 hetes kismama vagyok.kb. 7 éve volt egy gyulladásos fertõzésem, azóta gyakrabban kapok el különbözõ fertõzéseket (pl.munkahelyi wc).Cytológia eredményeim mindíg p2-k voltak, augusztus elején levett minta azonban p3, 3-4 hónap múlva kell a vizsgálatot újra megismételni.A kérdéseim a következõk:
-addig is mire kell odafigyelnem?
-mennyire befolyásolja ez a terhességet?
-eredmény függvényében mik a további teendõk?
-milyen hatással van ez a babára?
-férjemet is kezelni kell?

Válaszát elõre is köszönöm!

Üdvözlettel: Zsuzska

2010-10-04

Kedves Zsuzska!
A P3 jelenthet gyulladást is (kórokozókat meg szokták jelölni, nevezni), nemcsak rák elõtti állapotot (ASC-US, LSIL, ASC-H, HSIL, AGC).
Ha megírná, hogy mi szerepel a leletén pontosan, akkor jobban tudnék segíteni.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt doktornõ!
Júliusban voltam rákszûrésen aminek az eredménye P3 lett. Az orvos klion-d 100 hüvelykúpot írt fel és azt mondta, hogy ha elhasználtam várjak még két hetet utána megismételjük a rákszûrést. Az ismétlés után kiderült, hogy az eredményem nemhogy javult volna hanem romlott, P4 lett. Mûtétet javasolt, de egy másik orvoshoz is elmentem, ahol újra levették a kenetet, az eredményen pedig ennyi áll: Kóros hám, HPV, HSIL, CIN2. Azt mondták nekem, hogy sûrgõs mûtétre lenne szükségem, de én még azt is szeretném tudni, hogy mennyi esélyem van arra, hogy ez már rák. 34 éves vagyok, egyszer szültem ha erre az információra is szükség lenne. Elõre is nagyon köszönöm a válaszát.
Köszönettel: Edit

2010-10-02

Kedves Edit!
Ezt tényleg meg kellene operálni. Ez még nem rák, 2 lépessel elõtte vagyunk a citológia szerint. Hogy valóban hol tart a sejtekben az elváltozás, és mi a további teendõ, azt a szövettan és a 2-3 hónap múlva a mûtét utáni HPV-teszt eredménye dönti majd el. Most is érdemes volna egy tesztet kérni (ilyenkor ingyenes és konizáció után is), hogy tudjuk melyik HPV-típussal van fertõzve.
Ez a mûtét megelõzi a rákbetegség kialakulását. Ha marad a mûtét után HPV a méhnyakon (HPV-teszt mutatja majd meg), akkor egy fél éves immunerõsítõ kezelés segíti majd teljesen eltûntetni a vírust a szervezetbõl, hogy a betegség ne alakuljon vissza. Természetesen itt a partnert is vizsgálni esetleg kezelni kell. Amíg bármelyikük pozitív, addig óvszerrel ajánlott csak a nemi élet.
Üdvözlettel. Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt doktornõ! Hpv -m volt.(HPV DNS pozitív magaskockázatú GENOTÍPUS: 66 )aztán félév után jó lett rákszûrésem. Kérdésem az lenne hogy elég 1 vagy inkább fél év mulva menjek újabb rákszûrésre?? És szeretnék még babát mennyire befolyásolja hogy volt hpv-m? Sikerülhet teherbe esnem vagy emiatt elképzelhetõ hogy hónapok mulva lehet sikeres teherbeesés? 28 éves multam a babatervezést egy év mulva szeretnénk de ha nem sikerülhet lehet túl hamar akkor belekellene már lehet most húzni mert párom õ már 33 éves nem akar idõs apuka lenni. Elõre is köszönöm válaszát. Alida
2010-09-29

Kedves Alida!
A HPV-tesztje is negatív lett? Vagy csak a rákszûrése lett jó?
Ha negatív, akkor bármikor hajrá a babával. Ha pozitív, akkor is teherbe eshet, de a HPV a terhesség alatt "beindulhat" és kóros citológiát (P3, P4) produkálhat.
Az Ön korában a HPV nagymértékben magától "eltûnik" a szervezetbõl, csak idõ kell hozzá, monogám párkapcsolat és jó immunrendszer.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Köszönöm a választ! Hpv tesztet nem csináltak. Csak rákszûrés volt.De ezt orvosnak akkor tudnia kellett volna. De egy szóval nem említette. Csak hogy egy év mulva menjek megint rákszûrésre. Én azt hittem hogy mivel hpv-m volt így félévente kell járnom.Akkor mégiscsak elég egy év mulva? Ön mit javasol? Köszönöm.Alida
Ha 1 év múlva szeretne babát, akkor most kérjen egy HPV-tesztet. Ha negatív, akkor hajrá, ha pozitív, akkor még most kell kezelni.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktorno!

33 eves no vagyok. Iden majusban talaltak nalam HPV-t. Az immunerosito tabletta szedesevel mostanaban hagyok fel es novemberben megyek vissza kontrollra. Akkor paromnak is csinaltatunk szurest. A doktorom ajanlotta az ovszer hasznalatat,de csak a "vegen" hasznaltuk(a sperma soha nem kerult a huvelyembe...). Addig nem..... A kerdesem az lenne, hogy ha a parom fertozott (esetleg),akkor ez a vedekezes igy er valamit? Es meg annyi,hogy a kontrollig lehet - e uszni es milyen modon ,hogy ne romoljon az allapotom?

Valaszat elore is koszonom!!

udvozlettel : Pepeedin 🙂

2010-09-28

Kedves Pepeedin!
Az óvszer így nem sokat ér, a HPV nem a spermában lakik, hanem a péniszen (de lehet a herezacskón, de az anális tájékon is - ezért nem véd az óvszer tökéletesen, de a péniszre az elejétõl kezdve felhúzva mégis ad egy kb 70%-os védelmet). Ez így egy csak egy fogamzásgátló módszer az Önök alkalmazásában. Az immunerõsítõ lehet hogy egyedül is megoldja majd a dolgot, fõleg, ha a párja nem fertõzött. Kérem, írja meg majd a novemberi HPV-teszt eredményét.
És nyugodtan ússzon, de a hygiéniára figyeljen (saját törölközõ stb).
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Kedves Zsuzsanna!
Sajnos nem lett jo az eredmenyunk . Mindkettonknek magas kockazatu. Az orvosom mutetet javasol. Mi kulfoldon, Skociaban elunk es dolgozunk. Mivel igy Magyarorszagon nincs ellatasunk a mutetert fizetni kellene a-zig,arra gondoltunk, hogy itt utana nezunk a dolgoknak. Lehet,hogy el tudjuk kerulni a mutetet? Paromnak is kell gyogyszeres kezeles. Szeretnem megkerdezni,hogy meg milyen tanacsot tudna adni az immunerositesre?! Gondolom, hogy ez fontos lesz a tovabbiakban is akarhogyan alakul...
udvozlettel : Pepeedin
Tisztelt Doktorno!

Elnezeset kerem az utobbi bejegyzesmbeli megszolitasomert!!

Szeretettel varom valaszat!:)

udvozlettel : Pepeedin
Tisztelt Doktorno!

Most tudom leirni az eredmenyeket. Az en 2010.ev marcius havi rakszuresemen a kovetkezo all: hamelvaltozasok - enyhe foku intraepithelialis lapham lesio (LSIL) HPV . Enyhe foku intraepithelialis lapham lesio (LSIL) CN1. Atypusos laphamsejtek, nem zarhato ki H SIL (ASC-H). A kenet altalanos minositese - koros vagy neoplasticus hamelvaltozas azonosithato. Javaslat - szovettani vizsgalat, HPV tipizalas.
Ezek utan kezdtem el szedni az immunerositot 3honapig,ami rol mar irtam. Sok stressz ert ,mert kikoltoztunk kulfoldre ...
Novemberben voltunk szuresen parommal. Akkor ez volt az eredmeny : enyem - a minta HPV DNS pozitiv (+)es magas kockazatu HPV (HR) tipus(okat) tartalmaz (mennyiseg szerint rendezett sorrendben). HPV genotipus 51. Parome (ondobol)- ugyanezzel a szoveggel van az eredmeny,csak HPV genotipus 31.
Ezzel az eredmennyel a doktorom ,a magyarorszagi meg akar muteni... gondolom en a szovetek tovabbi vizsgalata miatt... Szeretnem megkerdezni a Doktornot, hogy mi a velemenye es ez muszaj vagy meg erositenem kellene,vedekezni ovszerrel (vegig) vagy mi a teendo ?
Es meg azt nem ertem,hogy ha nem a spermaban lakik a HPV,akkor az oralis szex tiltva van....??
Valaszat elore is koszonom!!

udvozlettel : Pepeedin:)
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornõ!

Két hete egy két miliméteres kiálló szemölcs jelent meg az intim régióban. Felkerestem nõgyógyászomat, aki condylomát állapított meg. Leecsetelte, én úgy láttam eltûntek. Beszedtem egy doboz Isoprinosint. Rákszûrés szerû vizsgálatot végzett, nagyítóval (vagy valami ilyesmivel) alaposan átnézett, azt mondta két hét múlva menjek vissza. Ma voltam nála, letelt a két hét. Mondtam az orvosnak, mintha pár napja láttam volna egyet a végbélnyílásomnál, de azóta eltûnt. Még csak nagyítót sem vett elõ, azt mondta tényleg van egy és megint leecsetelte, semmilyen vizsgálatot nem végzett. Kérdésemre azt felelte, ehhez nem kell citológia, még csak elõ sem vette az eredményem, talán nem is volt mit elõvenni, pedig két hete azt hittem csináltat tesztet. Azt mondta ezt nem kell tipizálni, egészséges embereket pedig nem hív vissza újra. Úgyhogy nézzem magamnak, ha van újabb menjek vissza, ha nincs akkor meggyógyultam. A kérdésem viszont az, hogy ha most igenis volt egy és én nem láttam, akkor legközelebb hogy veszem észre? És honnan tudjam, hogy nincs-e a szervezetemben valamelyik veszélyesebb HPV vírus? Mikor tekinthetem magam gyógyultnak? Továbbá azt mondta, hogy nyálkahártyán nem lehetnek szemölcsök, így a végbelemben sem, pedig amiatt aggódok. Ön mit javasol, mit tegyek ezután?
Jelenleg nincs párom, de nem szeretnék egyedül maradni. Ezt a fertõzést is úgy kaptam, hogy 8 hónapja egyáltalán nincs szexuális kapcsolatom, ennek pedig szerinte max 3 hónap a lappangási ideje. Pont akkor voltam rákszûrésen is, de az eredményt nem tudtam meg, mert mindig rosszkor hívtam. Õ köteles kiértesíteni ha bármi gond van?
Ha lesz párom, mire vigyázzak és hogyan?
Válaszát nagyon várom! Köszönettel:
Csuti

2010-09-28

Kedves Csuti!
A condilómákat nem szokták mindig tipizálni, hanem valóban csak kezelik. Ezt a legtöbbször alacsony rizikójú HPV okozza, ami nem idéz elõ rákot, amitõl félünk. Viszont az Ön aggódása megalapozott, mert a szemölcs viszont fertõz. Tehát ha lesz új partnere és Önön van még kinövés, akkor azzal megbetegítheti a párját. A condilomákat akkor tekintjük gyógyultnak, ha ecsetelés vagy egyéb kezelés után 2-3 hónapig nem újulnak ki sem a régi sem új helyen.
Anuson (végbélen) is lehet szemölcs! Gyógyultan lenne szabad csk nemi életet élni, mert a szemölcsök ellen, ha nem csak hüvelyben van, ahol az óvszerrel fedett pénisz érintkezhet, akkor nem véd semmi.
A nõgyógyásznak szólnia kell, ha valami kóros van a leletén. Fõleg, ha így beszélték meg.
A rákszûrésrõl írtakat nem értettem igazán. Mikor volt utoljára? 3 hónappal azelõtt, hogy a kondilóma megjelent?
Kozmetikushoz jár úgy, hogy szõrteleníttet? Közös törölközõt, közös illemhelyet használ?
Próbálom megfejteni a fertõzése forrását.
Várom válaszait.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Kedves Doktornõ!

Nagyon hálás vagyok a válaszért, kicsit megnyugodtam, mert sok mindent olvas az ember lánya az interneten.
Februárban voltam utoljára rákszûrésen, pont akkoriban lett vége a kapcsolatomnak is. Az akkori eredményem nem tudtam meg, sajnos mindig rosszkor telefonáltam - magánorvoshoz járok, aki egy héten csak két napon rendel. Ennek már 7 hónapja. Kiértesítést nem kaptam, korábbi leleteim mindig rendben voltak. A kondilómák 4 hete jelentek meg rajtam. A Doktor Úr nagyon alaposan megvizsgált, azt mondta szép tiszta a hüvelyem és a méhnyak, nincs semmi odabent. Az elsõ ecseteléstõl elmúlt az a kettõ, ami volt. Nagyon picik voltak, azt mondta az orvosom, hogy nagyon idõben mentem. Két hét múlva voltam vissza, megnézte, azt mondta lát még egyet amit én nem is vettem észre a végbélnyílásomnál. Leecsetelte, most telik le ismét a második hét, de nem kérte hogy menjek vissza, azt mondta egészséges embert nem hív feleslegesen. Komolyabban meg sem vizsgált, nem úgy mint az elsõ alkalommal. Én már semmit sem látok magamon. Lehetséges hogy csak megnyugtatásképpen ecsetelt le újra? Rákszûrést február óta nem csinált, majd februárban lesz az éves újabb vizsgálat.
Kérdésem, hogy érdemes-e HPV tesztet csináltatnom, vagy várjam meg a következõ rákszûrést? Párkapcsolatom nincs, szexuális kapcsolatom meg pláne nincs.
A munkahelyemen legalább 40 nõvel osztozom a mellékhelyiségen, kereskedelmi cég lévén pedig több külföldi nõ is megfordul nálunk. A kezemet - sajnos eddig csakis wc után mostam meg, egy pár hónapja még a közös törölközõbe is megtöröltem a kezem. A condilómák megjelenése elõtt volt egy hasmenéses problémám, ami eléggé legyengített, ez pontosan egy héttel azelõtt volt hogy felfedeztem a kis szemölcsöket. Csak itthon ülök rá a toalettre, egyszer fordult elõ hogy leültem, akkor is wcpapírral gondosan letakartam.
Kérdésem, hogy mivel a végbelemben nem néztük meg vannak-e szemölcsök, szükséges-e vele külön foglalkoznom és megnézetnem. Ha igen, hol? A nõgyógyászomhoz menjek vissza?
Most már elõtte-utána mosom a kezem, papírtörlõvel törölközöm. Azt szeretném még kérdezni, hogy szükséges-e itthon a fehérnemûk vasalással történõ fertõtlenítése, mert egyszerre mosunk. A családban hárman vagyunk nõk, rendszeresen kezet mosunk és nagyon vigyázunk. Közös fehérnemût és törölközõt természetesen nem használunk, még csak nem is egy helyen tartjuk õket, kivéve a mosást.
Hogyan ismerhetem fel azokat a condilómákat, amelyek még picik, és nem tarajszerûek?
Válaszát nagyon köszönöm.
További kellemes napot kívánok: Csuti
Kedves Csuti!
60 fokos mosás már elpusztítja elvileg a HPV-ket. Vasalás akkor nem szükséges.
Még kérem válaszoljon arra a kérdésemre, hogy kozmetikushoz jár-e. Ott szörtelenítik-e az intim régióit? Vagy borotválja otthon magának?
Végbél specialistát talál itt a HPV-Centrumok ablaknál a Budapesti barna pöttyre kattintva.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktorno!

29 eves no vagyok.20 evesen talatak hpv-t,de a tipusait nem mondtak meg.1 evvel ezelott elvegeztettem a hpv tesztet es 11,18,39-es tipusait fedeztek fel.Az orvosom tanacsara ezek utan megkaptam a vedo oltast.kb 2 eve lassan,hogy 1-2 szemolcs mindig van a nemi szervem mellett.aldara5% kremmel,condyline0,5% ecsetelovel probalom oket kiirtani,de sajnos nem megy.Tudna esetleg valami mas kiutat tanacsolni?Mar a lezeres kezelesen gondolkozom,hatha az eltuntetne oket.
Valaszat elore is koszonom!!

2010-09-24

Kedves Érdeklõdõ!
Melyik oltást kapta: Silgard vagy Cervarix? Csak az elõbbi véd a késõbbi szemölcsöktõl (a mostanit nem fogja meggyógyítni).
Tehát ha a fent említett terápia nem elégséges, akkor javaslom a cryo, vagy kauter vagy lézeres kezelést, melyet szakorvos végezhet csak. Inkább a bõrgyógyászok, akik ezt végzik. Ha ennek ellenére is elõjönnek a condilómák, akkor immunerõsítõt is kell mellé szednie, és újból eltávolítani a kinövéseket, hiszen azok fertõznek.
Itt a honlapon a HPV-Centrumok ablaknál a kék pöttyök jelzik bõrgyógyászokat, akik foglalkoznak condilómával is.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!

Nemrég ismerkedtem meg a párommal, és mielõtt az elsõ szexuális együttlétünk megtörtént volna elmondta, hogy néhány éve HPV fertõzést diagnosztizáltak nála, mely kapcsán egy rövid beavatkozáson is átesett. Kérdésem a következõ: Ha a szexuális együttlét alatt orálisan kényeztetem a páromat, akkor én elkaphatom-e ezt a vírust, és hordózóvá vállok-e?

Válaszát elõre is köszönöm!

Péter

2010-09-24

Kedves Péter!
Ha a párja most HPV negatív, és Ön is(!) akkor nincs mit elkapni egymástól.
Ha a párja pozitív, akkor orális szexszel is átvihetõ a vírus. Ha Ön HPV-pozitív, akkor Ön is megfertõzheti a párját. A férfiak 20-40 év között 66%-ban hordozzák a HPV-t.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Kedves Doktornõ!
2010.Januárban született meg kisbabám, majd a szülés utáni 6 hetes gyermekágyas kontroll leletébõl 03.22-én Hpv ill.Asc-us, Asc, Lsil, és gyulladást állapítottak meg, eredményem:P3. Erre az orvosomtól kaptam gyógyszert (ilyen 2 szemeset, a nevét sajnos már nem tudom és kúpot). A következõ vizsgálat eredménye 04.30-án már csak gyulladást tartalmazott, P2. Eltûnt a hpv ill.a rosszindulatú elváltozás jelei is. Most nemrégiben megint voltam nõgyógyászomnál, és az eredményemben ismét hpv van és P2. Semmi más. Tipizálást nem csináltak. Szemölcsöm nincsen és a páromnak sincs. Ha csak nem a méhszájon, de azt remélem az orvosom észre vette volna. Az isoprinosinet nem tudom elkezdeni szedni, mert a babám még 5-6-szor szopizik a vegyes táplálkozás mellet. A kérdésem az lenne, miért nem volt a második leletemben ott a hpv? Lehetsége a magas rizikófaktorú Hpv nálam? Vagy akkor nem lenne P2-es eredményem P3 után? Mit tehetek az immunerõsítésen kívül annak érdekében, hogy a vírus mielõbb eltûnjön? Egyébként az elsõ lelet után erõsen erõsítettem az immunrendszeremet, c-vit, E-vit, elevit és ezüstvízzel. És a párommal ezidõben óvszerrel védekeztünk. Lehet ezektõl tûnt el a vírus? Amikor már jó lett a leletem letettünk az óvszerrel és emiatt visszafertõzhetett a párom? Bármennyit olvasok a neten kutatok a vírus után, mégis vannak még megoldatlan kérdések a Hpv-vel kapcsolatban. Válaszát elõre is köszönöm! Maradok tisztelettel: egy két gyermekes anyuka Ibolya


2010-09-24

Kedves Ibolya!
A HPV-fertõzöttség tényét csak a HPV-teszt tudja megmondani. A többi az csak gyanú (a nevében is benne van). Ezt Önnél még egyszer sem végeztek.
Nekem viszont a leírtakból az a sejtésem, hogy a párja is fertõzött. Ezért azt javasolnám, hogy mindketten csináltassanak egy tipizálást. Ha bármelyikük pozitív, akkor óvszert kell használni a nemi együttlétekkor (elejétõl!) legalább fél évig, amikor is kontroll szükséges ellenõrzés céljából. Ha Önnél újból ASC-US vagy LSIL lenne, akkor immunerõsítõ kezelés is javasolt a szoptatás befejezése után. Addig marad az ELevit és a gumi.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Kedves Doktornõ! EGy hónapja voltam rákszûrésen, és most érkezett meg az eredménye.A következõ szerepel a papíron. Kórokozók: vegyes baktérium, Egyéb, nem neoplasticus elváltozások: reaktív sejtelváltozásokkal járó gyulladás (reparatio).BNO kód: N72H0 SNOMED kód: Kóros neoplasticus hámelváltozások, laphámsejtek. Lehet, hogy fölösleges dolgokat is leírtam, de nem nagyon megyek el a leleten. Kérdésem, hogy a gyulladásra mit ajánlana.
Elõre is köszönöm a válaszát.Andrea

2010-09-24

Kedves Andrea!
A baktériumokra antibiotikumot szoktak adni, de ezt a nõgyógyászának kellene felírnia. Utána vagy közben jó lactobacillus kúpot is használni, hogy visszaálljon a hüvelyflóra. A Kóros neoplasticus hámelváltozások, laphámsejtek - ezt nem értem. Itt mi volt beikszelve?
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna