Sziasztok !

Opel Kadett E 1.3LS
Az autó 1988-ban gördült le a szalagról. Metál bordó fényezéssel, 5 ajtóval, 1.3NB (60LE) motorral. Forgalmi szerint 1990-ben került az országba.
2003 táján nővéremék vették 160.000HUF-ért szaladgálós autónak. Pesten döngettek vele 1-2 évig, aztán lejárt a műszaki és letették. Műszakiztatás szóba sem került, mert ekkora már megvolt a másik autójuk is. Rengeteg ideig hirdették használtautón 80ezerért, de senki nem jelentkezett érte.



Amikor is nővérem kitalálta, hogy nekem adják, szépen lassan rendbe teszem, mire meglesz a jogsim kész lesz a kocsi is (ekkor 15-16éves lehettem, bár én inkább a közelben lévő rally pályára vittem volna ki ). Abban az évben elmentem melózni a nyári szünetben, összekapartam egy kis pénzt és elmentünk a kocsiért Győrbe (ott tanyázott az udvaron akkor már kb. 2éve). A hazaút is kacifántos volt, de azt nem írom le, ami a lényeg, hogy kicsit sok olajat evett .

Tehát már itthon volt a kocsi Ózdon, másnap már neki is álltunk szétbontani. Rengeteg rohadás, halott motor, szar fékek, futómű. Én ekkor már tudtam hogy oltári nagy szívás lesz vele.
De nekifogtunk! Lakatolás, festés, felújítás. A motorblokk maradt, csak beleköltözött az 1.3S belsőség HF-jel, vez.tengellyel, karbival együtt. Persze pakolások, szíjak, szimeringek, csapágyak cseréje is megtörtént. 4-es váltó ment a kukába, jött az F10-es 5-ös. Futómű alkatrészek (talpasok, gömbfejek, szilentek) cseréje után, jöttek a fékcsövek, betétek. Alvázvédelem és készen is volt!



Igaz nem vagyunk profik (ez lejjebb ki is derül a motor kapcsán) de a végeredmény Nekem elég .

Ám jöttek a bonyodalmak és a kocsinak önhibáján kívül csak nem akart érvényes műszakija lenni, mígnem 2009.07.23-ától ismét a csatasorban van a kis kadétom.
Innentől címszavakban írom a történetet. gyújtás hibák, karbi hibák, kis hajtókar hang, nagy hajtókar hang, motorcsere, 1.4NV, Bridgstone téligumik, ATS aluk. Ez történ 2010.februárig. Eddig körülbelül 8000km-ert tettünk meg, és csak egyszer állt meg alattam akkor is az én figyelmetlenségemnek hála .

Ezúton szeretném megköszönni Mindenkinek aki segített életre kelteni az autót!

Köszönöm a KadettKlub-nak a rengeteg segítséget, Kojak-nek a sok alkatrészt, és egykuty-nak, hogy még egyszer sem hajtott el, ha épp távsegítséget kértem Tőle , és végül de nem utolsó sorban Norbinak a világítás technikáért!








Kadett adatok:
...::: a leírásban :::...

Üdv, Tunya