Hát az egész Opel történet ott kezdődött hogy még 1998-ban egyik ismerősömnek lett egy GTE Kadettje (pisztáciazöld).
Nagyon vadított, zenével meg minden ami kell. Utána szépen sorba elterjett a XI. kerben a Kadett láz és mindenki vagy D, vagy E kadettet vett, akinek sikerült persze jött a GSI-vel, aztán kicsit később már németből hozták a Cabriókat.
Na nekem sem kelett több elhatároztam egyszer egy D kadettom lesz minden áron. Miután minden 4. nyárimunkás fizumból raktam félre kicsit (a többit mindíg elbuliztuk és elittuk), elhatároztam hogy nem csak nézegetem a használtautó.hu-t, hanem fel is hívogatom az embereket és megnézem magamnak személyesen a gépeket. Az első egy fekete D kadett volt 2003 nyarán.
Jogsi még nuku, épp csináltam, de elmentem tőlünk 1 buszmegállóra egyik haverommal (Maya GSI) és megnéztem. Na ez volt az első nagy élményem. Ütött-kopott de KADETT. Miután iszonyat nagy autószerelő multammal végignéztem kívül-belűl, jöhet a motortér. Sok kábel valami nagy fém amibe belemennek és zaj ha beindítom. Igen én indítom be, azt mondta a srác: "neked kell probáld ki te". Az első köröm egy Kadettal ÚR ISTEN DE JÓ. Egy teljes kör a parkolóban jogsi és forgalmi nélkül (minden ami kell nálam volt, sluszkulcs,autó). Miután mentünk egy kört eláraztott AZ az érzés. Kulcs visszaad és örök élménnyel hazamegy. Aztán jöttek a változások. Melohelyváltás több mani. Jogsi már van ugyhogy nézzünk konkrétan gépet bár még mindíg mani nélkül. Kinek kell mani Kadetthez, csak elszántság kérdése.
Ismét használtauto.hu és akkor teljesen véletlen megláttam ŐT:


Na igen ez nem D de gyönyörű, 1,3S 60 paci, első tulajtól, garázsos 89-ben lett behozva amúgy 86-os volt. Elsőre beleszerettem, elmentünk az Örs vezér térre szintén ugyanazzal a haverral. Autókereskedésben állt. Próbakör és egyből tudtam ő az enyém lesz, mindez 2004 májusában. Miután visszamentünk a próbakörről egyből hitelügyintézés kezdődött. Én onnan nem megyek haza a kis piros nélkül. Kereskedésben iszonyat rendesek voltak, mondjuk pénzt hagyok nekik ott még jó hogy rendesek. Közölték enyim lehet de édesanyám tuti megkapná a hitelt és ócsobb is lenne. Calling......... anyuci igent mondott. Egy apró probléma anyukám papírjai kellenek. Emlékszel Örsön voltunk ahova ráadásul akkor mentem először és térképen kellet megnézem hol van hogy jutok oda, a nagy XI keres. Na onnan vissza XI-be Kelenföldhöz papirok fénymásolatáért meg meghatalmazásért, aztán vissza Örsre. Rekordidő 75 perc 35 fokon. Papirok oké várunk hitelbírálatra. Minimum 1 nap, de jó. Másnap 4kor kapom a telefont, hogy megkaptam a hitelt és mehetünk akár autóval is haza, ugyhogy holnap menjünk nyugodtan érte. Mondom ácsi 5ig vagytok 1 óra alatt akkor is odaérek ha anyukámat a hátamon viszem, elvégre egy Kadettért mindent. Odaér papirintézés és salala. Átadták a kulcsot, tudod mit jelentett ez nekem??? Életem első autója és az egy Kadett. Az első kanyarba belecsusztam egy Mercibe. Még nem tudtam milyen a fék meg stb. Megrepedt a rencámtáblakeretem te jó ég. Mercinek semmi baja, amúgy kit érdekel. 6 hónapig volt az enyém és utána jött a tragédia. Esős hideg November este 8 óra, ahol vettem attól 500 méterre az autó meghalt. 80-al fékezés nélkül jött belém egy Kango. Elöttem lévőnek vonohorog, kész. pedig már neve is volt: Gömbi. Ez lett belőle:


6 hónap szünet, közben töbször visszasírtam szegény Gömbit, de új nő új élet, és asszonyka kapott személyikölcsönt másik autóra. Naná, hogy Kadett. 6 autót néztünk meg 1 nap alatt Budapesttől Balatonig mindenhol. Estére remény semmi mindegyik szakadtka volt csak képen nézett ki jól. Újra hasznaltauto.hu és akkor ismét megláttam ŐT:


Érzés ugyanaz mint másiknál és Budapesten van csak a város másik végén Ujpalotán. Sebaj haver elvisz. Megnéztünk, garázsban porosan de ott volt. Picit hibázott az előgyujtás, de tudtam, hogy viszem. 1.3S 75 paci, 89-es csak egy gond, 6 tulaja volt már. Jött a szépítgetés és idővel "na akkor alakítgassuk" rész. Előszőr ez ment rá:


Utána meg a GSI hátsó szárny és egyéb alakitgatások, pl sportdob meg szerelgetés. Valahogy így:


Aztán ültetés, és KADETTKLUB találkozó:


Na aztán nem hiszed el megint belém jöttek. Mondjuk szerencsére csak picit, de egy 20 tonnás Iveco (nem IKEA).
Tegyük hozzá ebből lett mostanra Ilyen állapotú:


A biztosítás fedezte azt is, hogy az elejét is lecseréljem GSI-re. Persze ebbe köszönet érdemli a Kadettklub sztárjait is, hogy ilyen olcsón és odaadóan segítettek. Főleg Dinynek a 2 motorháztetőcsere és beállítás ügyében.
Hát de mit tesz a sors az ember nyugtalan én meg lassu, legalábbis a kedves klubtársakkal elég szar volt ugy menni autókázni hogy én videózhattam mer ugyis hátul kullogtam csak. Hát egyik reggel melóban voltam és már régóta azon filoztam, hogy lehetne 1 GSI-m? Mivel én a tiszta papirokat szeretem, és egyszerübb is szerintem, hisz lehet elsőre 100al többet fizetsz egy kocsiért meg átírás de utána 2 vagy 3 műszaki vizsga után máris visszahozza az árát és nem kell azon siránkozni ,hogy na vajon hol megy át az autó és hol nem állít meg a kpmes kocsi elhatároztuk asszonysággal, hogy eladjuk szegény tükörtojás szinü autónkat és veszünk egy GSI-t. Nagyon rossz volt tőle megválni de legalább havernál van és látom. Uj autó vásárlás, tehát uj elvárások: vagy Cabrio, vagy 3ajtós csak GSI, ha 3 ajtós akkor tetőablakos és C20SEH.
Öszintén mind a ketten igazából Cabriót szerettünk volna igy ismét használtautó.hu és lássuk mik vannak. Az összes fentlévőt, ami megfelelt a kritériumoknak megnéztük. Hát élőben így is volt amelyik siralmas volt. A végén kedves klub alapító embörünk, azaz Racce közbenjárásával még volt egy Cabrio amit megnézhettünk (egy MOTE-s srácé volt de már nem használta mer másik autót vett), és mikor megláttam is mét AZ az érzés.
Így lett a végén sok papirmunka után ujra az utcára víve Ő azaz Boci ICE: