Megválaszolt anonim eseteink




Kedves Doktornő! Ismét a véleményét kérném. Novemberben volt egy HSIL gyanús leletem. Decemberben HPV 16-ot mutattak ki. Januárban a levett újabb eredményem CINII-CINIII lett.Cintek vizsgálat is pozitív, kolposzkópia negatív. Februárban megcsinálták a konizációt. A leletem negatív lett. De éppen most hívott az orvosom,hogy újra átolvasta az eredményemet és ugyan negatív de ő nem nyugott. Szerinte túl nagy eltérés van a két eredmény között. A konizáción semmi elváltozott sejtet nem találtak. Viszont szerinte a belső méhnyakról kevés szövetet sikerült leszedni így újra megcsinálja a konizációt, hogy biztos legyen nincsen semmi gond. Illetve azt is mondta, hogy a decemberi HPV16 mellé a szövettanban HPV18-at is találtak. Kérem segítsen megértenem adolgokat mert most minden újra zavaros lett. Azt hittem a negatív szövettannal túl vagyok rajta és "elfelejthetem". Már az is eszembe jutott, hogy ez nem is az én szövettani eredményem 🙁 A korom 33 év Köszönettel: Éva
2016-03-07

Bocsánat még egy kérdésem lenne, hogy ha kevés is a szövet a belső területről de minden más területről nyert minta teljesen negatív a kaparék is, akkor olyan hatalmas kiterjedésű probléma nem lehet ugye? Most hidegkéses konizációt tervez az orvosom, hogy minnél nagyobb területet eltudjon távolítani. Nagyon félek, hogy elveszítem a méhemet vagy még rosszab... 🙁
Kedves Éva!
Ha elhozná hozzám a leleteit (az összeset), akkor többet tudnék segíteni. Így ezeket én nem látom, nehéz okosan véleményt formálni és tanácsot adni.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Kedves Doktornő!

30 éves nő vagyok. Sajnos a legutóbbi rákszűrésem eredménye LSIL, HPV fertőzés. 18 éves koromban, már volt HPV fertőzésem, ami gyógyszeres kezeléssel elmúlt. Szerencsére akkor sem volt semmilyen tünetem, sem szemölcs sem más látható vagy érezhető elváltozás, ahogy most sem. A férjemmel 3 éve élünk együtt ő is tünetmentes. A nőgyógyász a védőoltást javasolta. Egy másik nőgyógyász nem ezt javasolta, hanem a harcot ellene immunrendszer erősítéssel. IMUNOGLUKAN tablettát szedek. A kezelést kiegészítettem napi 2,5 l gyógyteával,hetente kétszer ülőfürdővel. Itt olvastam a dr.Dolhay féle irrigátort, napi 3-szor végzem, plusz szedek napi 3000-4000 C vitamint, ezen kívül az étkezésemre is jobban odafigyelek. A kérdéseim a következők lennének : Szedjem a Doktornő által írt ISOPRINOSINE-t is? Ezt a vírust szoláriumban vagy fürdőben is el lehet kapni vagy csak simán a wc-ről? Vagy kizárólag szexuális érintkezéssel?Óvszerrel kell védekeznünk a teljes gyógyulásig? A férjemet kell kezelni valahogyan? Mit kell tennem a családtagjaim, barátaim érdekében? Ők elkaphatják tőlünk wc használat, ölelkezés, érintkezés útján vagy az evőeszközökről? A higiéniára maximálisan figyelek és fertőtlenítek naponta többször is. Gyermeket is szeretnénk a férjemmel, addig ezt teljesen függesszük fel? Itt olvastam, hogy talán még a gyógyulásig az intim területeink borotválása is tilos?De a bikinivonalat lehet? Elnézést a sok kérdésért, de szinte semmit nem tudunk erről és kissé kétségbe vagyunk esve, főleg azért is, mert nem tudjuk, hogy a családtagjaink és a barátaink mennyire vannak veszélybe, hogy általunk megfertőződhetnek? Sok újszülött és kismama is van a baráti körünkben, persze senkinek nem merünk erről beszélni. Velük találkozhatunk egyáltalán? Nagyon várjuk a Doktornő válaszát, mert nagyon elvagyunk keseredve emiatt és alig tudunk elvonatkoztatni ettől a dologtól. Előre is nagyon köszönöm a megtisztelő válaszát!

2016-03-06

Kedves Erdeklodo!
Erre a rengeteg kerdesre sziveseben valaszolok, ha felhiv telefonon.
Hetfon, marcius 7-en 16-18 ora kozott. Ugyanis rengeteg kerdesem lenne nekem is Onhoz, hogy megfelelo tanacsot tudjak adni.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
Nagyon szépen köszönjük, türelmetlenül várjuk a holnapi beszélgetést 17 órakor felhívom a Doktornőt!


Kedves Doktornő!
25 éves vagyok, 2 éve monogám kapcsolatban, még nincs gyermekem, dohányzom.
Az elmúlt egy évben kapott diagnózisok alapján kérném szépen a segítségét, hogy Ön szerint indokolt a műtét? Rendszeresen járok szűrésre, korábban mindig P2 volt az eredmény.
A leleteken hosszabb volt a szöveg, csak a kórosnak tűnőket írtam ki (amennyire ki tudtam olvasni).
2015.02.13.
Diagnózis: N7600 – A hüvely heveny gyulladása
Recept: Gyno-Pevaryl 150mg hüvelykúp

2015.03.27.
P3 ASCUS, erős gyull. dyscereto ajták, gomba, Betadin kúp

2015.05.11.
Diagnózis: N8700 – Enyhe cervicalis dysplasia
Kiterjedt vérzékeny cervicalisatio látható, a mellső ajkon condylomára gyanús növedék látható. Cyt. levéve

2015.05.11.
P3 ASC-H, HPV jellegű dyspl. dyshereto ajták

2015.05.14.
HPV DNS pozitív, genotípus: LR: 6

2015.08.12.
Diagnózisok: N8700, N9490
Vérzés, folyás nincs, kiterjedt, vérzékeny cervicalisatio, a mellső ajkon condylomára gyanús növedék látható most is. Cyt. levéve.

2015.08.12.
P3 ASC-H, gomba

2016.03.02.
Diagnózisok: N8790 – cervicalis dysplasia
Z0140
Cervixen vérzékeny erosio láth.
Ismételt pozitív cyto eredmény esetén műtét javasolt.

A fenti leletek különböző orvosoktól származnak, előzőleg tavaly májusban merült fel a műtét szükségessége, de a következő orvos ezt elvetette a fiatal koromra tekintettel. Nagyon tanácstalan vagyok és eléggé meg is ijesztett a műtét, vagyis inkább a lehetséges következménye.
Előre is nagyon szépen köszönöm a segítségét!
Dóra

2016-03-03

Kedves Dóra!
Úgy látom, hogy a condyloma miatt lenne a műtét, amit a méhszájon láttak.
A műtéti technika kiválasztása függ a condyloma méretétől és elhelyezkedésétől.
Mindenképp javasolnám a condyloma eltávolítását, ugyanis az fertőz.
Lehet mellette gondolkodni az immunerősítő szedésén, hogy a mély rétegekben megbúvó vírusokat is elpusztítsuk, és a Silgard oltáson (3 oltás), ami az újra fertőzéstől védené meg.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Kedves Doktornő!

27 éves édesanya vagyok.Tavaly áprilisban spontán vetélés miatt kórházban voltam,melyet műszeresen fejeztek be.A műtét utáni 2 hetes kontrollon,a nőgyógyászom meh gyulladást állapított meg.Ezt antibiotikumos kezelés követte.Az események óta,minden szexuális aktust követően,intenzív piros színű kontakt vérzésem volt/van.Januarban 3 hétig menstrualtam,fogamzásgátló szedése mellett.Ezutan kerestem fel ismét nőgyógyászomat,aki egyből citológiai vizsgálatot végzett,de HPV teszt nem készült.A vizsgálat eredmenye: P3,kóros neoplasticus hám elváltozás,metaplasia,atypusos mirigyhámsejtek (AGC-NOS)/mirigyhámsejtek (NOS).Erre Isoprinosine és betadin kúp kúrát írtak fel.Vese problémáim miatt,nem javasolta az urulogus,hogy elkezdjem.Felkerestem egy masik nogyogyaszt,aki megállapította,hogy krónikus meh gyulladásom van,emellett a mehnyak és a hüvely is gyulladásban van.Megkaptam a tavalyi antibiotikumos kezelést ujra.3 hónap múlva citológiai kontrollt javasoltak.Az immunrendszerem nagyon le van gyengulve.1 hónapja minden vírust elkapok.Szeretnem tudni,pontosan,részletesen mit jelent a citológiai eredményem,illetve,hogy Ön szerint lehetséges-e,hogy az elmult évben folyamatos gyulladásban volt a szervezetem?S ez okozza a citologia romlasat?Eddigi eredményeim mindig P2-k voltak,egy alkalommal volt P2+HPV gyanú.Koszonom válaszát!Udvozlettel: Kinga

2016-03-03

Kedves Kinga!
A citológiája most a mirigysejtek elváltozását mutatta, AGC-NOS (nem hámsejtekét), amelynek kisebb mértékben okozója a HPV. De ha volt már HPV gyanús lelete korábban, és most a méhnyak is gyulladásban van, akkor egy HPV tesztet érdemes lenne venni. Fontosabbnak tartom azonban az Ön esetében a tenyésztést és teljes STD panelre minta küldését, ha újra előjön ez a gyulladás.
Ha van egyfajta veseproblémája (magas húgysav szint, köszvény, vesekő), akkor Isoprinosine-t nem szedhet. Elég hosszan tartott ez a gyulladásos állapot, így javaslom, hogy szedjen valamilyen immunerősítőt és vitamint, amit a patikában lehet megvásárolni és ami már használt Önnek.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
Kedves Doktornő!Koszonom megtisztelő válaszát!Annyi kérdésem lenne még,hogy a mirigyhámsejtekben lévő változás kiváltó oka,valószínűsíthetően a gyulladás ?Nem utalhat rossz indulatú folyamatra?

Szívélyes üdvözlettel :Kinga
Kedves Kinga!
Az AGC-NOS-t okozhatja a gyulladás, de rákmegelőző állapot is.
Méhűri mintát szoktak venni (egészségügyi küret), ha ez fél év alatt nem mutatna gyógyulást.
A leírásából én arra gondolnék, hogy a spontán vetélés után lépett Önnél fel egy méhgyulladás, amit azóta sem sikerült meggyógyítani. A tenyésztés nagyon fontos lenne azért, hogy tudjuk, mi ellen írjunk fel célzottan, a kórokozó érzékenységén alapuló antibiotikumot. A HPV tesztet is ajánlanám elvégezni a HPV fertőzés kizárása vagy megerősítése céljából.
Ha a HPV eredménye HPV 18 lenne, akkor mindenképp javasolt lenne a küret egy méhnyaki hámkaparékkal.


Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna


Kedves Doktornő.

NA Hpv-vel diagnosztizáltak.
Előfordulhatnak-e szemölcsök ebben az esetben (nemi rèszen figyeltem meg 3-4 bőrszinnel megegyező szemölcsöt melyek anyajegyhez hasonlóak formájukban is) .
Barátnőm rendszeresen jár citologiára 6 havonta,semmilyen elvàltozás nincs minden eredménye negativ.Lehetséges ,hogy megfertőződött ès neki már mást fog mutatni a teszt? Az NA tipus okozhat e idővel ràk megelőző àllapotot?

2016-03-01

NA jelen lehet szemölcsben is és rákos elváltozásban is, de önmagában egyiket sem okozza igazából. Barátnőjénél a citológia fogja megmutatni, hogy lesz-e teendő. Addig is az óvszeres védekezés védhet a ping-pong fertőzéstől, ha a szemölcsök a péniszen vannak (condom által fedett helyen). Viszont a szemölcsöket (ha azok) minél hamarabb le kell kezelni.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna


Kedves Doktorno!
2 honapja LR,HR 16 es 18 as hpvt talaltak nalam.Holnap erkezik meg a cytologia eredmenyem. A meh nyakon elteres elvaltozas nincs. Gémia kuppon kivul mast nem javasolt az orvos. Beres csepp c vitamint szedem. A paromnal szemolcsot semmilyen tunetet nem tapasztaltunk. Amiota tudjuk a betegseget ovszerrel vedekezunk. Azt szeretnem kerdezni hogy ilyen magas kockazatu hpvnel szukseg lessz e mutetre vagy valaha magamtol ebbol kigyogyulhatok? A paromnak is eleg lenne csak egy imunrendszer erosites? Egeszen addig hasznaljunk ovszert mig teljesen ki nem gyogyulunk? Gyerek valallas a virus alatt meg se forduljon a fejunkben? Es ez a fajta hpv ami nekem van ebbol alakul ki a rak? Elnezest a sok kerdes miatt de nagyon ketsegbe esett vagyok. Az orvosom csak nyugtatgatott. De azert amiket olvasok nem egyszeru dolognak tunik. Valaszait elore is koszonom.
udvozlettel: Szandi

2016-03-01

A 16 és 18 nagyon magas rizikójú HPV-nek számítanak és kialakulhat belőle rák.
Javasolnám a partnere szűrését is (ha élnek orális szexet, akkor a péniszen kívül a szájüregit is).
Nem szeretném ijesztgetni, de jobb tudni a rizikó mértékét, mint a homokba dugni a fejünket. Ha minden lelet megvan (Önnek citológia, partner szűrései), akkor lehet gondolkodni, hogy mit tegyünk.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
Kedves Doktornő!
koszonom a valaszat. A cytologia eredmenyem p2 lett. Es 3 honap mulva kontrol. Nem tudom hogy ez jo e igy! Es a szajuregben hpv tesztet csinaltatni hol lehet? Igen sajnos tudom hogy magas rizikoju hpvm van epp ezert felek is hogy igy ennyi teendo ez ugyben eleg e.
A mi rendelőnkben lehetőség van szájüregi HPV szűrésre is. Komplex tanácsot is adnék Önöknek a leletek birtokában (ez kb egy 30-40 perces konzultáció), hogy mit tegyenek a közeljövőben a gyógyulás elősegítése céljából, hogy ebből a két magas rizikójú HPV fertőzésből ne legyen betegség.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
Kedves Doktornő!
ahogy en itt olvasgatok ugy latom hogy a centrum budapesten van. Ami tolem sajnalatos modon 400 kmre van. Szivesen elmennék ha a kozelben élnék.
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornő!

25 éves férfi vagyok. 21 éves koromban diagnosztizáltak először HPV-vel. Több (8-10db) kis szemölcs is volt a nemi szervem körül amiktől körübelül 1 év után sikerült megszabadulnom condyline segítségével.
Sajnos azóta azonban rendre vissza-vissza tér egy két szemölcs. A leghosszabb szemölcs mentes időszak talán 3-4 hónap volt. Az elmúlt 2 hónapban újra úgy tűnt, hogy sikerült megszabadulnom tőlük, de pár napja újra felfedeztem egy apró szemölcsöt. Az orvos újra condyline-t írt fel.

Aggódok, hogy ez a fertőzés már bő 4 éve tart. Tartanom kell a ráktól, vagy bármi más komolyabb szövődménytől? Elég ha továbbra is condyline-el kezelem szemölcsöket, vagy célszerűbb lenne más megoldás után nézni? Gyógyszert még sosem írtak fel.

Nem dohányzok, rendszeresen sportolok, igyekszem egészségesen táplálkozni. A borotválkozást 2-3 éve kerülöm. Az elmúlt 4 évben 3 lánnyal voltam együtt, de mindig ügyeltünk, hogy a szexuális együttlétekre csak akkor kerüljön sor amikor nem volt egy szemölcsöm sem. Az utolsó kapcsolatom bő egy 1 évig tartott és 1 hónapja lett vége. Elképzelhető, hogy nem voltunk kellően elővigyázatosak és egymást fertőztök meg újra és újra? A barátnőmön nem jelentkeztek szemölcsök.

Mit javasol?
Előre is köszönöm!

2016-03-01

Pontosan hol helyezkednek el a szemölcsök?

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
Azon a reszen amit noknel szemeremdombnak neveznek. Altalaban mindig itt jelentek meg. Tehat konkretan nem a himvesszomon. (Bar a himvesszon is volt regebben ket szemolcs, amik mar tobb mint 2-3 eve elmultak. Volt egy harmadik szemolcs is a himvesszon. Ez kb. 1 eve jelent meg es fel eve mult el.)



Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
A szemolcsoket, ha megjelennek, mindig le kellene ecsetelni, mert azok a feluletukrol fertoznek (akar Ont, akar egy partnert). Ha a Condyline bevalt, akkor hasznalja azt.
Javasolnam tovabba a Silgard oltast, ha a szemolcsot a HPV 6 vagy 11 okozza, hogy az ujrafertozest megelozze. Ha immunrendszeret gyengebbnek erzi, akkor egy 3-6 honapos gyogyszeres immunerosites is javasolt. A leirasabol, hogy ujra-ujra visszaternek a kinovesek en fontosnak tartanam akar 6 honapig kiterjeszteni a kurat (2 hetes pulzuskezeleskent), mert az oltas csak a beadastol szamitott 7. honaptol vedene.
A borotvalkozas tovabbra sem tanacsos. Es semmilyen egyeb szortelenites sem!
Ha 1 evig tunetmentes lesz (es mar az oltas is vedeni fogja), akkor vissza lehet terni a bortovalasra vagy az epilalasra. Bar a trimmeles a legovatosabb "szorcsokkento", mert az nem okoz feluleti serulest a boron, igy a fertozesek jobban elkerulhetoek ezzel a technikaval.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornő!

23 éves vagyok, 2 szexuális partnerem volt eddig, óvszerrel védekeztem. Viszont 2 éve fennálló folyamatos vaginitis+gomba+hólyaghurut( mindig jártam vele orvoshoz, de sajnos sosem múlt el teljesen) a kezembe vettem a dolgot és csináltattam egy nagyobb kivizsgálást. Rákszűrésem mindig P2 volt. A vizsgálatok során kiderült, hogy hpv 31 fertőzésem van (2015 tavasszal derült ki) és herpes simplexem. (a többi std-re negatív vagyok). Azóta sajnos szemölcseim is lettek, csak a kisajkakon, amire a nőgyógyász condyline-t írt fel még tavaly nyáron, de ettől nem múlt el, sőt , megjelent még jónéhány a másik oldalon is. Azóta megjártam velük a bőrgyógyászatot is, de ők is csak tovább küldtek, ide-oda, de végleges megoldás még mindig nem született. Nézegettem az interneten fagyasztásos, lézeres megoldás után is, de mivel nekem azóta legalább 10 db van, egyszerűen nem tudom kifizetni ezt a fajta eltávolítást.Decemberben volt egy fagyasztásos méhszájseb eltávolításom is. A legutóbbi (feb 16-án levett rákszűrésem) negatív eredmény, viszont gyulladást mutat reaktív hámelváltozással, és metaplasia-t. Kérdésem az volna Önhöz, hogy ez lehet a méhszájseb eltávolítástól, vagy ez független attól? Ha független, mennyire kell most ettől megijednem? Isoprinosinet most kezdtem el szedni, plusz c-vitamin, béres csepp. Sajnos a hpv fertőzöttségem valószínűleg legalább 3 éve fennáll, nem csak tavaly tavasz óta. Azóta szexuális partnerem nincsen, nemi életet nem élek. Meggyógyulhatok ebből valaha?Ha valakinek magas kockázatú hpv-je van, az már biztos, hogy rákos is lesz évekkel később?
Illetve, több orvost megjártam már, de mindig mindenki mást mondott nekem a vakcinával kapcsolatban, hogy érdemes-e beadatni fertőzöttség esetén? Van aki szerint ne adassam, van, aki azt mondja, miért nem teszem?! Végül, a tisztelt doktornő tud olyan megoldásról, vagy számomra oep-el igénybevehető kezelési módszerről, amellyel végre megszabadulhatnék a szemölcsöktől?
Segítségét előre is és nagyon hálásan köszönöm!

N

2016-03-01

Elnézést, azt elfelejtettem még hozzátenni, hogy nem dohányzom, és nem is borotválom magam intim területen.
Kedves Érdeklődő!
Sajnos van egy nagyon makacs nemiszervi szemölcse, amely szóródik.
Ezeket folyamatosan kellene fagyasztgatni (ha látja magának), és szedni mellette az immunerősítő gyógyszert (Isoprinosine 55 kg felett: 3x2 tabletta naponta 2 hétig, majd 2 hét szünet és ezt 6x ismételve). Minden egyes szemölcs fertőz, tehát szórhat.
Valószínű, hogy az immunrendszere nem tökéletes valamilyen okból.
A szemölcsöt nagy eséllyel nem a HPV 31 okozza, hanem a 6 vagy 11 (vagy 42, 44, azaz alacsony rizikójú típusok). A 31-est a méhnyakról mutatták ki, gondolom. Az Önfertőzés (azaz a saját szervezetén belüli továbbfertőzés) elkerülése céljából javasolnám a kérjen információt a készítményről vakcina beadását (ez nem OEP támogatott, 1 oltás 28.000 Ft, és 3-at kell 6 hónap alatt beadni.) A mostani 6/11 és a 31 típusoktól a fagyasztással és a gyógyszerrel szabadulhat meg. Viszont a saját- és újrafertőzést az oltás megakadályozhatja. Méhnyakrák nem alakul ki minden magas rizikójú HPV fertőzésből. Sőt... nagyon kevésből lesz az. De ezt a keveset szeretnénk kiszűrni, és időben meggyógyítani. Önnek jelenleg nincs rákra, de még rákelőző állapotra utaló elváltozása sem. Csak ez a makacs szemölcs... Ennek kiirtásához sokszor kitartás szükséges, de meg lehet tőle szabadulni. Főleg, hogy most nem él nemi életet és nem borotválkozik. A szemölcsök helyét fürdéskor ne a törölközőjével, hanem egy eldobható papírtörlővel nyomogassa, nehogy a törléssel továbbvigye a vírusokat. A fehérneműjét és a törölközőket 6 fokon mossa.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
A fagyasztás után ilyen korán levett citológiai lelete lehet gyulladásos reaktív hámelváltozással, és metaplasiaval.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
Kedves Doktornő!

Nagyon szépen köszönöm a válaszát és segítségét!

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna


Kedves doktornő.
A kérdésem az lenne,hogy mennyire megbizhatóak,pontosak az eredmények amit a kenetből vett minta alapján állitanak ki (Bőr és N-beteg gondozòban vett minta) HPV-re szürve(2015 novemberben);és,hogy mikor érdemes azujravizsgálat 6-12 hónap?? Eredményem NA

2016-02-28

Nem tudom, hogy melyik labor adta ki az eredményt. Ezek 80-95%-ban megbízhatóak. NA esetén elég a 6-12 havi ellenőrzés.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
...ha jòl emlékszem GenoId-synlab , ez áll a papiromon,de szerintem fel fogom keresni önöket
Várjuk.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt doktornő!
Pár napja condyloma-t diagnosztizáltak nálam a nemi szervemen. Egy db szemölcs jelent meg. Viszont a párommal közösülni próbáltunk de az óvszer felhelyezése során gyakorlatilag leszakadt a szemölcs. Vérzett egy jó ideig majd csak a helye maradt ott. Természetesen fertőtlenitettem a sebet. Ilyenkor mi a teendö? Mire számíthatok? Válaszát előre is köszönöm

2016-02-27

Ez ennek ellenére kiújulhat és fertőzhet újra. Ha a seb meggyógyult, kellene egy HPV tesztet venni Önről. Annak eredménye alapján tudnék a teendőkkel kapcsolatban tanácsot adni. A mi centrumunk végez ilyen vizsgálatot, ha úgy gondolja, jelentkezzen be.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornő!
Tavaly juliusban végeztek konizációt súlyosfokú dysplasia miatt,most megint nem lett jó a rákszűrésem eredménye hpv vírus,és méhnyak gyulladás,megint agggódhatok a rák kialakulása miatt? Ilyenkor mi a teendő?
Üdvölettel: Krisztina

2016-02-27

Milyen HPV típust mutattak ki a műtét előtt, majd a műtét utáni kontrollnál? Hány éves? Mi lett a szövettani eredménye a konizációt követően?

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
A szövettani diagnózis:Súlyos cervicalis dysplasia. (CIN III )
Cervicitis chronica koilocytas hámatípiával. Laceratio portionis uteri.
Secretio fázis jeleit mutató endometrium részletek.
Ennyi van a papírom,és HPV HR pozitív. A mostani eredményem még sajnos nem kaptam készhez. 40 éves leszek. Köszönöm gyors válaszát!

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna
Kedves Krisztina!
Kerjen egy HPV-tipizalo tesztet, fontos lenne tudni, hogy melyik HPV okozza most az elvaltozast. Sajnos megint kialakulhat sulyosabb elteres is.
Irja meg az uj eredmenyet egy uj emailben, es akkor tudok a jovore vonatkoztatva tanacsot adni. Jo lenne, ha elkuldene a cytologiaja pontos eredmenyet is.

Üdvözlettel,
Dr. Ragó Zsuzsanna